De nem ám! Nem tudok. Igazából annyi minden kavarog a fejemben. Minden áldott nap összeáll valami a koponyámban, aztán mire ideérek, nem írok.
Hogy miért? Egyszerűen nem akarok közhelyeket puffogtatni, nem akarok nyavalyogni, nem akarok fölösleges tanácsokat osztogatni ésatöbbi. Tele velük a padlás! Éppen tegnap este botlottam bele egy online „tanácsadásba”, és őszinte leszek borzasztó mérges lettem. A kolléga puffogtatta a közhelyeket, mondott is valamit, meg nem is. Na jó, igazából semmit. Nagyon felhúztam magam. Ez kell? Most tényleg ez kell? Vagy a semminél ez is jobb, mert mindenki kapaszkodik? Mindegy mi, csak legyen mibe kapaszkodni? Rendben, elfogadom. Valakinek tényleg ez segít! (Én meg nem nézem. 😉 )
Igazából még mindig úgy érzem magam, mintha valami hintában ülnék, egyszer fent, egyszer lent. Igyekszem kevés hírt olvasni – sajnos még sokszor beszippant, és nem tudom jól kezelni- , agyalok nyilván, mint mindenki más.
És csak magamat tudom ismételni, hogy mindemellett a sok ijesztő dolog mellett, hálás vagyok! És ha tanácsot kérnétek tőlem, csak ezt mondanám: vegyél elő egy szép fehér lapot, és írj legalább öt dolgot, amiért hálás vagy! Ne gondolj nagy dolgokra, egészen aprócskákra. Aztán olvasd el, és írj hozzá minden nap egyet-kettőt. 🙂
Segítek: Tegnap nem volt élesztő a boltban, pedig én nagyon szeretnék sütni egy adag kiflit a lányoknak. És láss csodát, a mamának volt raktáron, Milán vitte a boltból, amit kértek és hozta nekem az élesztőt. Lesz kifli? Lesz! 😉 Hálás vagyok ezért (is)!
Marcsi
#maradjszépenotthon
#mindenrendbenlesz
#együttsikerülnifog