Vannak az olyan napok, mint például a mai, hogy aszongya….
Elindulsz az postára, ahol nyilván ezren vannak, úgyhogy azt gondolod, inkább elintézed előbb a róka postát és a bevásárlást. Ám a rókás beadta a kulcsot, úgyhogy marad a vásárlás. Pancsika már türelmetlen, de bírja még, minden megvan, irány vissza az állami kézbesítőbe, ahol a sor nem csökkent. Sebaj kivárjuk, igaz a gyermek kb. 10 perc után jelzi, hogy melege és elege van. Közben néhányan már tolakodni próbálnak, de nekem nincs most kedvem jelezni, hogy a sorban áll mindenki… Nem biztos, hogy tudnám asszertíven közölni. Egy bácsit, aki eddig az oszlop mellett állt, kérdezem, hogy akkor mi az ábra, előttünk van, vagy mi? Közli, hogy igen, de végülis neki mindegy, hogy eggyel előrébb ,vagy hátrébb áll… Azért csak beáll elénk, de közben papírjával megpöcköli az én nyafogó egyévesem arcocskáját, és búgó hangon odasúgja, hogy nem szép dolog sírni. Nem, nem mondok semmit. SEMMIT! Nincs kedvem, inkább Pancsit vígasztalom. Végre sorra kerülünk. Kifelé egy hölgy kedvesen megjegyzi, hogy látja a gyermek feszegeti a határokat. Kedvesen rá mosolygok, és csak annyit mondok:
– Nem, a gyermek elfáradt kicsit,ésmelege van.- majd a hölgy felháborodva:
– Ne mondjam már, hogy senki nem engedett minket előre?
– Nem, hölgyem, senki! – Na, el innen!
Juhuj, kint vagyunk, szép az idő, séta. Hazaérünk felteszem az ebédet főni, közben pakolok, Pancsi molyol. Jaj, de mit! A hófehér asztalra rajzolt nekem valami szépet. Mutatja is büszkén. Csodaszép,csodaszép, alkoholos filces műremek, a konyhaasztalon. No, akkor sika…ááááá, nem jön le. De mi ez a hang? Fut ki a víz. Jaj de habzik, a feles borsó. No, mindegy. Pancsika nyújtja apró kezecskéit, fáradt,vegyem fel. Óóóóó, Pancsi ázik, de, hogy! Mindenhogy! Ruhacsere alul felül. Közben, a főzelék elkészül. Na még a virslit megsütjük, menni fog az (is)!
Nem adom fel! Lehet ebből szép kerek, vidám nap! Csakazértis! Még akkor is, ha kiborul a kekszes doboz a frissen felmosott kőre, még ha Pancsika fokhagymát is pucol a földön ( Mindent megtalál, kibont.), akkor is.
Délután még egy baki a rókapostánál…rosszul írtam fel a számot, de csak mosolygok. Ez van, ez egy ilyen nap!
Máskor is volt már ilyen. Veled is nem? 😉
Mosolygós szép estét!
Marcsi